Szenszi-mob kampány

Szavazz Európáért!

A János Zsigmond Unitárius Kollégium március 7 és június 7-e között szenszi-mob kampányt indított, mely keretén belül szavazásra próbálta bírni az erre jogosult személyeket. 25 diák és 3 tanár munkája állt a projekt hátterében. Az ötlet alapját egy versenyfelhívás képezte, melyet az Európai Unió Információs Irodája hirdetett meg a tanév elején. Az Iroda célja minél informáltabb diákokat kinevelni, akik már az iskolai évek alatt megismerkednek az Európai Unió működésével, a későbbiekben pedig részt vehetnének az unió fejlesztésében. Ahhoz, hogy a fiatalokat motiválja a vetélkedőben való részvételre, minden tagállam 15 nyertes csapatának lehetőséget ad ellátogatni Strasbourgba, ahol nem csupán az Európai Parlamentet látogathatják meg, de barátságok születhetnek, ötleteket, gondolatokat, tapasztalatot cserélhetnek a fiatalok. Az Euroscola cím és strasbourgi út elnyerése érdekében a tanulók első lépésként egy bemutatót kellett készítsenek, amely kapcsolatban álljon a 2009-es Európa Parlamenti választásokkal. Éppen ezért úgy gondolták, hogy pártatlanul foglalnak állást, inkább arra fókuszálva, hogy az iskola közösségének választópolgárai éljenek szavazati jogaikkal.

A bemutatót egy felmérésre alapozták, mely kimutatta, hogy magas azon szavazók száma, akik nem is hallottak a választásokról, vagy csekély információval rendelkeztek erről, nem tudták mikor lesznek a szavazások vagy el sem döntötték még, hogy kire voksolnak, ha egyáltalán elmennek szavazni.

Céljuk az volt, hogy, ezen személyek véleményét megváltoztassák, másokét pedig megerősítsék abban, hogy milyen fontossággal bírnak szavazataik, hiszen ahogy a szlogenük rámutat: „Szavazz Európáért! Szavazz Magadért!”, a „helyes választás” nemcsak Európa jövőjéről dönt, hanem saját jövőjüket is meghatározza. Éppen ezért kiemelték azt, hogy mennyire fontos a már megvalósított értékek megőrzése, ugyanakkor ennél is fontosabb a még meg nem valósított célok érdekében cselekedni, vagyis ezek megvalósítására kompetens személyeket választani.

A felmérés eredményeit, az Európai Unióról és Parlamentről kivetített alapvető információkat képek, grafikonok, plakátok tették színesebbé, melyekkel a célcsoport érzelmeire hathattak, szenszibilizálva őket, hogy később cselekvésre bírják. A diákok annak reményében zárták a kampányt, hogy bemutatójukkal elérték céljukat. Sok sikert kívánunk nekik továbbra is!

Szabadság napilap:

Szavazz Európáért!

A bemutató (angol és román nyelven):

Vote for Europe!

Votează pentru Europa!

Szenszi-mob kampány bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. precist cely blog, docela dobre

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s