Focus on Africa kategória bejegyzései

Fókuszban Afrika

Iskolánk egy ifjúsági fejlesztési programban vesz részt, melyet az Európai Bizottság Fejlesztési Főigazgatósága hirdetett meg. A projekt célja, hogy a diákok körében tudatossá tegye a fejlesztésügyi kérdéseket, valamint kezdetét reméli egy európai fejlesztési együttműködésnek, erről szóló gyümölcsöző beszélgetéseknek, ötleteknek. A programban való részvétel által a fiatalok könnyebben megérthetik Afrika és lakosságának helyzetét, ugyanakkor azt is felismerhetik, hogy a fejlesztési politika nem csak távoli országokban élőkről, szegényebb emberekről vagy elhagyatott helyekről szól, hanem mindannyiunkról. A versenyre különböző művekkel lehet jelentkezni: plakáttal, kisfilmmel vagy akár festménnyel. Több téma is választható, ilyenek pl. a nemi egyenlőség, kulturális diverzitás problematikája, továbbá a gyerekek és fiatalok kapcsolata. Mindezzel a diákok rálátást nyerhetnek az Európai Unió által oly sokat hirdetett Emberi Jogokra, megérthetik ennek funkcióját, felismerhetik értelmét. Persze egyúttal más kultúrával is megismerkedhetnek, hiszen a főnyeremény egy afrikai kirándulás.

Az iskola által beküldött projekt a multikulturalizmus és esélyegyenlőség tematikájára koncentrál, Miklós Tibor, tizedik osztályos tanuló munkája. A plakáthoz fűzött szlogen is ezt a fajok közti egyenlőséget és az ember értékességét hivatott kifejezni: We are all pearls, Let’s make a necklace…