Mit képviselnék Brüsszelben? kategória bejegyzései

Mit képviselek Brüsszelben?

Mit képviselnék Brüsszelben?

Szituációs verseny középiskolásoknak.logo

Talán már feltetted magadban a kérdést, milyen munkával telik a tőlünk oly messze eső Brüsszel modern városnegyedében a képviselők mindennapja. A rövid, de jól átgondolt felszólalások feszes tempója, a hosszas előkészítő munka, a szakbizottságokban való részvétel és a folytonos lobbyzás világa ez, ahol pártérdekeket, az ország érdekeit és nem utolsó sorban Európa érdekeit kell megvédeni. A te jövőd is részben itt dől el, érdemes tehát odafigyelned Brüsszel lüktetésére.

Tőkés László Képviselői Irodájával együttműködésben most lehetőséget biztosítunk számodra, hogy meglátogasd Brüsszelt mielőtt még egyetemista lennél. Az általunk javasolt játékos verseny első három helyezettjének, illetve az első helyezett kísérőtanárának a díja egy brüsszeli tanulmányút, amely során nem csak a szép középkori flamand várost látogathatod meg, hanem az Európai Parlament mindennapjaiba is betekinthetsz. A verseny címe: Mit képviselnék Brüsszelben?

A kétfordulós versenyen XI–XII. osztályos diákok vehetnek részt. A bejelentkezési határidő 2010. április 2., péntek. Az első forduló a verseny meghirdetésével kezdődik és április 11-én zárul, a második forduló április 16-án kezdődik, és május 7-én fejeződik be. Témaválasztása az Európai Unió jelenével és jövőjével, az egyén szerepével az EU-ban és különösen az Európai Parlament szerepvállalásával kapcsolatos.

Az első forduló feladata egy dolgozat (fogalmazás) írása. A következő három téma közül kell egyet választani: „Milyen Európában szeretnék élni?”, „Az Európai Unió és én”, „Ki európai?”. Beküldési határideje 2010. április 11. Az első húsz helyezést elért tanuló jut tovább a második fordulóba.
Formai követelmények: a dolgozat hossza kb. 5 oldal legyen (hozzávetőlegesen 13 000 leütés szóközökkel), Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz.
Tartalmi követelmények. A dolgozatokat értékelő bizottság figyelembe veszi a benne szereplő gondolatok eredetiségét, szellemességét, a fogalmazás gondolatmenetét, a felhasznált érvrendszert, a fogalmazás helyességét.

A második forduló kvízversenyből áll, ennek részleteit, tematikáját a versenyzők április 16-án kapják meg. A versenyre május 7-én kerül sor.
A második forduló április 16-án indul. Ekkor a versenyzők megkapják azokat a témákat, amelyekhez a kvízverseny során feltett kérdések kapcsolódnak. A versenyre május 7-én kerül sor, helyszíne a Sapientia EMTE Kolozsvári Kar épülete. (Kolozsvár, Mátyás király utca 4, Bocskai-ház).

A versennyel kapcsolatos tudnivalók és a jelentkezési lap az et.sapientia.ro weboldalon érhető el.

A díj igénybevételéhez a 18 év alatti fiataloknak az országhatár átlépéséhez szülői beleegyezésre lesz szüksége. Ezt még a jelentkezés előtt egyeztessétek a szülőkkel. Az utazás egy középiskolai kísérőtanár társaságában történik, a brüsszeli kalauzuk pedig Tőkés László Képviselői Irodájának egyik munkatársa lesz.

Aki szeretne jelentkezni, keressen meg engem az iskolában, esetleg írjon ide bejegyzést vagy küldjön egy e-mailt (nagy.a.reka@gmail.com) március 25-ig.